Haza
I.
Az utca végén felázott földút,
a sár az alvázra felverődik.
Száraz időben ki lehet sétálni
a kertek alatt a szántóföldig.
Itt harminc éve megállt az idő.
A szomszéd gyanakodva kémlel,
mikor begördülünk a ház elé
az aranyszínű erőgéppel,
anyám szemében megbocsátás,
de érzem, hogy még neheztel.
Csontjaimban bujkál a gyerekkor,
amint előcsoszog a járókerettel.
Dörög, villámszag leng,
gyors esők áztatják a földet.
Felbúg egy aggregátor. Sűrű,
olajos éjszakák jönnek.
II.
Hágcsó a mélyben,
haza a magasban,
szivárgó vízerek
kúsznak a falakban,
nem vésővel, de
foggal és körömmel,
elválok tőled
halkan és könnyen,
siklóként tekergek
karók, küllők között,
de neked hozzám
rég nincs már közöd.
III.
Összeáll valami, aztán szétesik.
Lengő súly alatt meghajló gerendák.
Hangtalanul közelít a nyárutó,
az udvaron kivágták az ecetfát.
Már csak néhány keseredő ízfoszlány,
konyhapulton felejtett meleg mézsör.
Jó pár éve kint hagyott metszőolló
mossa elő magát a feledésből.
Az utcán felmorajlik az erőgép:
kihűlt tájakról visszajáró szellem,
zihálva vijjog a láncfűrész, ahogy
darabolják a fát a hátsó telken.
Leponyvázzuk a kerti medencét,
lapra szereljük a nyikorgó hintát.
Ilyenkor már gyorsan leszáll a sötét,
és kirajzanak a gangon a futrinkák.
(Megjelent az Alföld 2024/5-ös számában. A borítókép a lapszám illusztrációja, Géczi János római plakátroncsfotója.)
Hozzászólások